Kegyeleti rovat kategória bejegyzései

A Krajczáros Alapítvány kegyeleti rovata, régi barátok, bajtársak, kollégák emlékéül.
Azokért a magyar katonákért, akik életük során, munkájukkal országukat védték, és szolgálták.

Gréczi Sándor nyá alezredes meghalt

Sajnálattal tudatom mindazokkal, akik ismerték, hogy Gréczi Sándor nyá alezredes (az 1. Katonai Kerület volt személyügyi főnöke) meghalt.  
Temetése – katonai tiszteletadással – 2010. július 20-án (kedden) 10,00-kor lesz Tatán a Kocsi úti (új) köztemetőben.

Komondi Márton nyá. ezredes

Vágási Lászlo elhunyt

Tájékoztatjuk a tisztelt olvasóinkat, hogy Vágási Lászlo nyugállományú ezredes folyó év június hó 6-án, életének 60. életévében elhunyt.

Vágási Laci temetése Tiszafüreden 2010. június 18-án lesz. Busz indul reggel 8-kor a HM-I. elől.

INZSÖL DÁNIELNÉ (szül.: Szabó Erzsébet, Zsóka) életének 61. évében súlyos betegség következtében elhunyt.

Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy INZSÖL DÁNIELNÉ (szül.: Szabó Erzsébet, Zsóka) életének 61. évében súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsuztatása katonai tiszteletadással 2010. 05. 26-án 13.00 órakor lesz a szfvári Béla úti temetőben.
– a gyászoló család

Pál János 2010. május 01-én meghalt

Sajnálattal tudatom mindazokkal, akik ismerték, hogy Pál János nyugállományú alezredes (a volt 11. harckocsi hadosztály ruházati szolgálat főnöke, a rétsági ezred haftáp főnöke, majd a dandár anyagi-technikai főnöke) 2010. május 01-én meghalt. Temetése katonai tiszteletadással 2010. május 13-án 12,30-kor lesz Egyházasgerlén (Nógrád megye). Emlékét tisztelettel megőrizzük.
Komondi Márton nyá. ezredes

Tomasovszky László elhunyt

Tisztelettel tájékoztatjuk a barátokat, ismerősöket, hogy Tomasovszky László, az alapítvány mecénása megtisztelő cím birtokosa, a Toma-Bau zRt elnök-vezérigazgatója március 01-én elhunyt. Nyugodjál békében Laci. Emléked az alapítvány által hordozott értékekben a világban sokfelé jelen van és lesz a jövőben is. Utolsó útjára március 11-én 14.30-kor, Bp-en a Kozma utcai temetőben kísérhetjük el…

Tóth Istvánné

1977-ben Mezőtúron ismertem meg Tóthné Anit. Ő volt az első olyan munkatársam, akinek a hadseregbe kerülését szorgalmaztam, egyengettem. A „közgáz” diplomájával zsebében jelentkezett továbbszolgáló, majd hivatásos katonának az 5-ös (vagy akkoriban közismertebben MN 7042) lövész ezred pénzügyi szolgálatához. Képzettsége nyomán rövidesen tiszti beosztásba került és Devecserben lett vezetője az ottani alakulat katonáinak, polgári alkalmazottainak pénzügyi ellátását végző részlegnek. Nyugdíjazásáig mindenkor tisztességgel, lelkiismerettel és nagy precizitással tett eleget szolgálati kötelezettségeinek. Mindig lehetett rá számítani. Nyugodjál békében: Németh István nyá. ezredes

Deák Sándor nyá. alez. végső búcsúztatása 2009. 03. 19-én 13:00-kor Székesfehérváron a Béla úton.