Díjazottjaink

Köszöntsük együtt akik a köz javát szolgálva, elismerést érdemlő elősegítői voltak a Krajczáros Alapítvány tevékenységének.book-prize

GRATULÁLUNK

  • A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere alapítványunk és a Honvédség és 
    Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének kezdeményezésére a sok 
    éven át újságíróként végzett eredményes ismeretterjesztő munkájáért
    Dr. Margittai Gábor úrnak – 2011. május 21-én – II. osztályú hadisírgondozó 
    kitüntető címet adományozott. 
  • A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere alapítványunk kezdeményezésére
    a néhai magyar katonák sírjainak gondozása és emlékének ápolása, megőrzése terén
    a Krajczáros Alapítvány önkénteseként sok éven át végzett eredményes ismeretterjesztő munkájáért
    Dr. Bedécs Gyula úrnak – 2009. május 21-én – II. osztályú hadisírgondozó kitüntető címet adományozott.
  • a) Gyovai László – a Krajczáros Alapítvány mecénása – 2008. évben a legjelentősebb összeget adományozó gazdasági társaság vezetőjeként
  • Az alapítvány által adott elismerések 2008.december 4-én
  • A szervezet részére adott elismerések a megalakulás 15. évfordulója alkalmábol
  • Egy morzsányival az alapítvány is hozzájárult a Pákozdi Katonai Emlékhely „20. századi háborúk” című emlékpont kialakításához Emléklapjaink: Szilassy László és Németh István
  • Tóth Lajos úr munkáját a Pápa is értékelte emléklappal

Díjazottak 2007

  • Ódor László vállalkozó úr – az alapítvány mentora
  • Emléklapban részesültek :
    Jure Sodja úr, Kamondi Attila őrnagy úr, Kleér Ferenc úr, Bognár János vállalkozó úr,
    Dravicz Norbert úr, Jákob János ezredes úr – tábori lelkész, Ódor László vállalkozó úr, Pintér József úr, Rangel István örmester úr, Rózsenberszki István úr, Dr. Salamon Mária úrhölgy, Sirián László igazgató úr, Szilágyi Miklós asztalos mester úr, Szilassy László úr, Szukics Mariann úrhölgy, Tóth Anikó tanuló, Tóth Lajos ácsmester úr, Tóth Zoltán tanuló, Tuza László úr, Virágh István úr

Díjazottak 2006

  • Adorjáni István, Hole Istvánné, Révész Gyula, Tomasovszky László, Tóth Lajos
  • Berkes Sándor, Györfi Józsefné, Ódor László, Prepszent Jánosné, Szalai Gábor, Szeip János, Szilassy László, Tuza Erika, Tuza Rita, Tuza László

Köszönet egyéni adományozóinknak:

Csoknyai Gábor, Hole Istvánné, Magó Mónika, Magóné Szili Zsuzsanna, Teitter Antalné, Czakó Lajos, Kovács László, Szeip János, Mészáros Gabriella, Orosz Csaba, Fodor Lajos vezérezredes, Szabó Ferenc,

  • K I V O N A T

A KURATÓRIUM 2006/02. (05. 30.) számú határozata:

A 2005. évről szóló beszámolóban felvetett javaslatokat és a jövőbeni terveket (5 egybehangzó igennel) elfogadva, megerősítik a kuratórium elnököt a megfogalmazottak valóra váltását illetően, melyből kiemelik:

c) az alapítvány érdekében huzamos időn át és/vagy alkalmilag jelentősebb volumenű és a megítélésünket markánsan befolyásoló pozitív teljesítményt felmutató – külön mellékletben felsorolt – személyek részére a javasolt díjazást és elismerést odaítélik, azzal, hogy az átadásra (az önkéntes munkáért adandó jutalom tekintetében haladéktalanul) az ASZ 8. § alapján esedékes elismerésekre a legközelebbi kuratórium ülésen – kellő publicitás mellett – kerüljön sor,

1) tiszteletbeli kurátor:

                         – ADORJÁNI ISTVÁN ezds. MH Szárazföldi Parancsnokság logisztikai főnöke

 

2) a Krajczáros Alapítvány mentora:

                         – RÉVÉSZ GYULA alezredes MH 43. vezetés támogató zászlóalj parancsnok
                         – HOLE ISTVÁNNÉ – önkéntes segítő

 

3) a Krajczáros Alapítvány mecénása:

                         – TOMASOVSZKY LÁSZLÓ a TOMA-Bau RT elnök-vezérigazgatója
                         – TÓTH LAJOS soltvadkerti ácsmester
                        
B) A megtisztelő címek viselésére javaslatba hozott személyeknek az alapítvány javára kifejtett részletezését a csatolt okmányok tartalmazzák, melynek lényegére az adományozó okmányban utalást kell tenni.

Székesfehérvár, 2006. június 1.

Németh István
– kuratórium elnök –
Ellenjegyezte: Orosz József – kurátor

  • ASZ KIVONAT:

„8.) A kuratórium által odaítélhető díjak és támogatások:
a) A „KRAJCZÁROS ” HONVÉD ALAPÍTVÁNY – három évenként adományozható – díja és azzal együtt járó pénzjutalom, ami első alkalommal 1995-ben kerül kiadásra.”

Emlékeztetőül: az alapítvány 3 évenként esedékes életműdíját eddig Fazekas József nyá. ezredes (t), Csurgó István nyá. alezredes, Dr. Nyitrai Lajos nyá. vezérőrnagy (t)és Fodor Károly nyá. ezredes kapták meg.

„b) Ösztöndíj
c) Céljellegű támogatás
d) Adományozás
e) Tanulmányutak támogatása
f) Szociális segély
g) A b-f alpont szerintiek pénzbeli és természetbeli realizálása.

8/A A kuratórium „tiszteletbeli kurátor” és a „KRAJCZÁROS ALAPÍTVÁNY MENTORA” ill. a KRAJCZÁROS ALAPÍTVÁNY MECÉNÁSA” címet ítélhet oda az arra érdemesült magán- ill. jogi személynek azzal, hogy:
a) ezen címek viselői nem jogosultak az A.O. 2. § 4-8 pontokban rögzítettek kötelezettsége, jogok, hatáskörök gyakorlására,
b) a címek adományozására kivételesen posztumusz is sor kerülhet,
c) a fenti 8/A alpontban rögzítettek címek odaítélésének gyakorisága összességében 5 éven belül nem haladhatja meg az 5 (öt) darabot,
d) az odaítélendő címekkel járó külsőségekről, a rendezvény lefolyásáról, a felhasználható összegről a kuratórium esetenként dönt.”