EGY KICSINYKE ALAPÍTVÁNYNAK ÚJABB PRODUKTUMA

A magot (önkéntes munkatársaimmal) jókor és jó talajba elültettük, az gyorsan kisarjadt, facsemetévé neveltük (értsd: az emlékmű elkészült Szihalom községben). A kis husángból a település polgármestere máról holnapra tölgyet nevelt és az emlékmű avatását jól időzítve, remekül megszervezte. Hívó szavára nagyon sok ember, sok szervezet fogott össze, hogy egy manapság ritka, ám nagyon fontos rendezvény valósággá legyen. Két olyan embert is sikerült megnyernünk a projekthez, akiknek nincs közvetlen kötődése Szihalomhoz, ám jelentős összeggel járultak hozzá az emlékmű megvalósulásához. Így Kovács László vállalkozót Százhalombattáról, Szabó Ferencet pedig Dunaföldvárról. Az összekötő kapocs, Tuza László is nagy összeggel tartotta fontosnak szülőfalujában egy új közéleti, az emberi emlékezetet ébren tartó közösségi színtér létrejöttét elősegíteni. Köszönet nékik. A további években reményeink szerint rendszeres megemlékezések kötődnek majd e helyszínhez, amelynek mi is részesei leszünk. Ezen tárgyiasult köztéri mementó immáron a 10., amely alapítványunk nevéhez kapcsolódik. Munkánk nyoma megtalálható: Székelykeresztúr, Érsemjén, Fehéregyháza, Gyilkos-tó, Székesfehérvár, Battonya, Balatonkenese, Donja Dubrava (HR), Jobbos /Pravrovce – ÉK-Szlovákia/

Számtalan embert, szegényt és gazdagot, közte politikusokat, az EP képviselőit is megszólítottuk, hogy egy szerény összeg átutalásával legyenek részesei a hazájukért életüket áldozó néhai szihalmi polgároknak emléket állító projektünknek, mondván, e magyar település azon kevesek közé tartozott, ahol eddig nem volt ilyen helyszín, nem volt ilyen szimbólum. A széles társadalmi összefogást szorgalmazó forrásteremtési törekvésünk azonban nem járt a remélt sikerrel. Ki a mementóban rejlő üzenetet (pozitívan vagy éppen kiforgatva) értékelte saját szájíze szerint, néhányan különféle egyéb okokkal magyarázták felénk az elzárkózásukat, de többnyire mindennemű válasz nélkül hagyták megkereséseinket, ám az internet világa megmutatta, hogy kik olvasták el felhívásunkat, vagy éppen törölték olvasatlanul azt. Pedig részünkről “csupán” az akkori (100 és 70 évvel korábbi) hatalom által a csataterekre küldött és ott maradt honvédekre emlékezés volt, van és lesz a lényeg. Mindez persze megmutatkozott az avató ünnepségen is. Kinek a Trianon fájdalma, kinek a más nézetet vallók ócsárlása, kinek a jó buli volt (és mindenféle más) érzések uralkodtak el a fejében (cselekedeteiben, mondandójában). Nos, erről már nem feladatunk elmélkedni, de felelősséget viselni sem. Az azonban tény, hogy a KÖZADAKOZÁS SZÁNDÉKUNK ISMÉT NEM VOLT EREDMÉNYES. Ezzel együtt az emlékmű áll és állni fog sokáig, így emlékezteti a helyieket és az arra járókat, hogy Szihalom lakosaiból hány katona adta életét a hazájáért.