Nyelvében él a nemzet – Herczog Edit

Nyelvében él a nemzet – ezt kevesen vitatják el. De, hogy katonai temetőiben is? Igen. Nemcsak nemzetközi szerződések köteleznek bennünket a háborús sírok gondozására, de nemzeti kötelességünk, hogy méltó módon adjuk meg a végső tisztességet azoknak, akik életüket adták a nemzetért, a hazáért, értünk. Az is rengeteget elárul ugyanis kultúránkról, voltaképpen rólunk, hogy mennyire törődünk az áldozatainkkal, és mennyi figyelmet fordítunk az országhatárainkon túli emlékhelyeink gondozására.

Ezúton szeretném megköszönni a Krajczáros Alapítvány – valamint hazai és határainkon túli partnereiknek – áldozatos munkáját, hogy az idegen földben nyugvó honfitársaink sírjai ma már a legtöbb környező országban jó kezekben vannak, és nem kell szégyenkeznünk amiatt, hogy milyen állapotok fogadják az odalátogatókat.

Üdvözlettel:

Herczog Edit