Címke: 2017

2017. évi gyertyagyújtás

Tisztelt Partnereink! Együtt, többet és jobbat…

E gondolatokra is tekintettel már javában folyik a nyolcadik alkalommal esedékes 2017. évi NEMZETKÖZI GYERTYAGYÚJTÁSI AKCIÓ szervezése.

Megtiszteltetésnek érezzük, hogy akik a korábbi években már VÉDNÖKEINK voltak, az idei esztendőre is elfogadó választ küldtek részünkre:

Alla Timoshenko – Ukrajna, Poltava – festőművész és tanár
Anna Šimkuličová Sk – Homonna – festőművész
Böjte Csaba – Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, ferences szerzetes
Bródy János – zeneszerző, énekes, gitáros, szövegíró
Dr. Czeglédi József – Bp – KEP ügyvezető elnök
Dr. Cser-Palkovics András – Szfvár polgármestere
Csémi Szilárd Sk – Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség elnöke
Deák Lajosné Zsuzsanna – Szfvár – önkormányzati képviselő
Mgr. Martin ‘Drobi’ Drobňák Sk – KVH Beskydy elnöke
Dudinszky László – vállalkozó – Vecsés
Dr. István Görög – KEMPP (nemzeti emlékhely) igazgató
Dr. Gulyás András – Göncz Alapítvány elnöke
Haumann Péter – színművész
Halász Judit – színésznő, énekesnő
Hazuga Károly nyá altbgy – BEOSZ elnök
Herczeg László Amy Herczeg – USA Las Vegas
Dr. Sarolta Horváth Miklósné – Szfvár – önkormányzati képviselő
Dr. Holló József nyá altbgy – HM miniszteri biztos
Jákob János – ddtbk, protestáns tábori püspök
Dr. Juhász Árpád – geológus
Dr. Karsai Béla – HTBK Szfvár – elnök
Saci Kovács – Szfvár – öttusázó világbajnok
Lambert Zoltán kanonok, Bp Városmajor
Péter Lippai ezds – HT katona
Medveczky Ádám – Bp – karmester
Leszek Matysiak, a Przemysli festők klubjának elnöke
Puskás Béla – Kvár, Somogy M. Temekezési Váll. igazgató
Ráday Mihály – Budapesti Városvédő Egyesület elnöke
Simon M. Veronika – festőművész Szfvár
Sólyom László – volt köztársasági elnök, a MH volt főparancsnoka
Spányi Antal – Szfvár – megyés püspök
Szikora Gyula – Jonathermál Zrt elnök-vezérigazgató, Kiskunmajsa
Tolcsvay László – zenész, énekes, előadóművész, zeneszerző
Dr. Ferenc Végh – MH volt vezérkari főnöke
Végső István – Kkhalas – Pásztortűz Egyesület elnöke
Wittinghoff Tamás – Budaörs polgármestere

Úgy véljük, ezen visszacsatolások is azt jelzik, így mindannyian EGYÜTT egy nemes ügyet szolgálunk, vagyis jó úton járunk.

Kérjük minden kedves OLVASÓNKAT – akár egy megosztással, akár közvetlen javaslattal – segítsenek újabb partnerekre találni, neves személyiségeket megnyerni ezen törekvésünk megvalósításához, az akció sikeresebbé tétele érdekében.