Címke: ecsettel a békéért

2020-21. évi kiadványaink

– Az első világháború emlékeztetői – Homonna és Mezőlaborc járásokban lévő katonai sírkertek ismertetője (2021.)

 
 

– Ecsettel a békéért címmel festmény album – A Nagy háború emlékezetét idéző 141 fő lengyel, magyar, szlovák, ukrán, erdélyi alkotók közössége által grátisz készített 641 festmény bemutatása (2020.)

 

A Krajczáros Alapítvány önkénteseinek elismerése

A Krajczáros Alapítvány javaslatára két önkéntesünk 2018-ban az osztrák hadisírgondozó szervezet, a Fekete Kereszt (ÖSK – Schwarzes Kreuz) által adományozott kitüntető címet vehette át Velkőben (Velkrop – Sk):  

Kovács Zoltán – Kőszárhegy 
Törő Gergő – Sárospatak

Korábbi közvetlen partnereink illetve munkatársaink közül ugyanezen elismerésben részesültek:

Anna Simkulicova
Havasi Imre
Németh István

A Felvidéken 2010-től alapítványunk önkénteseinek részvételével megvalósuló hadisírgondozó táborokban végzett önkéntes munkáért 2018-ban 31 fő kapott emléklapot, oklevelet.

2013-2018. között 92 fő hazai és határainkon túl élő festőművész kapott emléklapot az “Emlékezet a Hősökre 1914-1918 – Ecsettel a Békéért” nemzetközi léptékű projektben nyújtott magas színvonalú szakmai teljesítményükért, az adományozott festményeik elismeréséül. 

Simon M. Veronika – Fehérváron élő – művésznőnek, aki a kezdetektől motorja volt e projektnek, a kuratórium a 2015/10. (06.19.) számú határozatával a Krajczáros Alapítvány MENTORA címet adományozta.

Ugyanezen okmányban további 7 fő részesült az alapítvány által adományozható díjakból (címekből), valamint 40 fő vehetett át elismerő oklevelet, emléklapot.

Kövessen minket a Facebook-on is!

A Krajczáros Alapítvány napi terveiről és elvégzett feladatairól az alábbi FaceBook linkeken lehet tájékozódni:

Hivatalos Facebook oldalunk:

https://www.facebook.com/krajczaros.alapitvany/ 

Emlékezet a Hősökre 1914-1918 – Ecsettel a Békéért című és 2014-től tartó projekt – https://www.facebook.com/groups/846772128758909/ 

Nemzetközi gyertyagyújtási akció/ International candle lighting action:

https://www.facebook.com/groups/1826910277549148/