Címke: menekültek

Felhívás – Együtt többet tehetünk – Ukrajnai menekültek

A Krajczáros Alapítványnak szándéka segíteni az Ukrajnából menekülőket, amit az Aranyosapátiban tevékenykedő (megbízható helyismeretekkel és kapcsolatokkal bíró) Falvak Kultúrájáért Alapítvány partnerségében tervez megvalósítani.

E szervezet 30 férőhelyes létesítményt működtet, melyet felajánlottak ideiglenes befogadóhelyként. Másrészt a határ másik oldalán lévő kistelepülésekkel élő kontaktusaik révén az ott felgyülemlett rászorulóknak is módjukban áll közvetlen és érdemi segítséget biztosítani.

Kérjük a jószándékú és adományozni tudó, a Krajczáros Alapítvány tevékenységével szimpatizálókat és ezen (Pocsai Julianna művésznő, önkéntes munkatársunk általi) kezdeményezéssel azonosulni tudókat, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten, bármilyen szerény összeggel szíveskedjenek támogatni az ehhez szükséges pénzgyűjtő akciónkat!

A felajánlásokat a Krajczáros Alapítvány bankszámlájára kérjük átutalni: OTP 11736116-20124496. Vagy erre bármely otp pénzárban is (költségmentesen) be lehet fizetni. 
A megjegyzés rovatba kérjük beírni: ukrán menekült válság 2022-ben…

…Köszönetünk minden önzetlen adományért, forintért…